Szex.Art

Retroszexi fotók a ’90-es évek sztriptízbárjaiból

A Fortepan gyűjteményében mindig csodás darabokra bukkanni: most Urbán Tamás fotóin keresztül a ’90-es évek sztriptízbárjaiba nézhetünk be. Erős képek cicikkel, arccal vállalva.

A Rózsaszín Cica bár 1990-ben a tulajjal és a lányokkal Urbán Tamás fotóján/ Forrás: Fortepan

Az Akkor és Most Instagramon többet olvashattok a Rózsaszín cica bár történetéről, aminek eredetileg Rózsaszín cici bár nevet szerették volna adni, de a rendszernek az már nem fért bele, ugyanakkor a bejárat feletti két rószaszín cici dekoráció ellen nem volt kifogásuk.

Rózsaszín Cica bár, 1990 Budapest VII. Wesselényi utca 58. Forrás: Fortepan Ez volt tulajdonképpen az első igazán nyugati színvonalú éjszakai mulató, mely Budapest alvilági figuráinak a törzshelye is volt egyben a 80- as évektől kezdve. Messziről látszott az ajtók felett az a két hatalmas rózsaszín mell, mely az üzlet igazi nevére, a Rózsaszín Cicikre utalt, ám ezt a nevet akkoriban nem engedélyezték, de a két félgömb alakú díszt igen. “A mulató bejáratánál kezdetekben volt egy olyan „kabátlesegítős”, idős portás. Mivel hamar kialakult, hogy a törzsközönség inkább az alvilágból áll össze, egyik törzsvendég haverom a T. Gyuri beajánlotta magát portásnak. Igazi náci volt, lenyírt hajjal, eszmékkel, karlendítéssel, s napi százszoros „Heil Hitlerrel”. A hibát ott követte el, hogy azt gondolta, ha ez elterjed róla, akkor tartani fognak tőle. Hát erre nem volt ideje. Egyik este – mivel ő még nem ismerhetett mindenkit az éjszakából -, egy társaságot nem akart beengedni, mert sokan voltak már bent, és kidüllesztett mellel – a vélt erősebb hangján – elküldte őket. Hát ezt nem kellett volna tennie. Úgy szájba verték, hogy öt helyen eltört az állkapcsa, épp hogy összedrótozták. Gyógyulása után oly messzire futott az éjszakából – rendesen megutáltatták vele -, hogy talán még mindig fut. Innentől kezdve már „rendes” börtönviselt, kiöregedett volt bokszolók teljesítettek portaszolgálatot.” – derült ki egy törzsvendég feljegyzéséből. A képen Pásztor Úr, a hely tulajdonosa látható, aki egy barátja elmondása szerint úgy élt, mint Magyarország leggazdagabb embere, holott egy fityingje sem volt. 2017, az üzlethelység jelenleg zárva van, a napszítta rózsaszín rács és ajtókeret pedig még mindig a régi.

A post shared by @ akkor_es_most on

Ez pedig már Pécsen a Villa Babylon, ami még a csodálatos Relax Center alnevet is viselte, és a Dunántúli Napló egy 1991-es számában az egykori pártszékházat felújító Németország nyugati felében élő (sic!) fiatalember elmondta, hogy nem, dehogyis, ez itt nem lesz luxus bordély. “Márványlap burkolat, tükrös mennyezet, és oszlopok” – a cikk szerint így nézett ki a felújítás után a Villa Babylon belseje, ahova a budapesti bizniszkörútjukon elfáradó külföldi üzletembereket várták…pihenni…

Villa Babylon, Relax-Center. A felvétel 1991-ben készült. /Forrás: Fortepan

Villa Babylon, Relax-Center. A felvétel 1991-ben készült. /Fortepan:Urbán Tamás
Mint egy jó hangulatú osztálykép/ Villa Babylon, Relax-Center. A felvétel 1991-ben készült.

Urbán Tamás szerencsére nemcsak a lányokat fotózta, hanem például a biztonsági rendszert is.

Valószínűleg 1991-ben ez maga volt a csúcstechnika. Villa Babylon, Relax-Center. /Forrás: Fortepan

Manfred, Hans és Joachim – Az asztal rajta a férfi neves, időpontos cetlikkel mindent elárul.

Villa Babylon, Relax-Center. A felvétel 1991-ben készült.

Ez pedig már Berlin: a felvétel a bontás alatt álló Berlini Fal egykori biztonsági sávjában, a Stallschreiberstrasse környékén készült.

Egy átlagos este Berlinben 1990-ben Urbán Tamás fotóján

És ez a fotó is akkor és ott készült, előtérben a konyha székkel, háttérben a kötelező bajusszal.

A felvétel a bontás alatt álló Berlini Fal egykori biztonsági sávjában, a Stallschreiberstrasse környékén készült. /Forrás: Fortepan

Ha Fortepanon a ‘tányérsapka’ szóra kerestek, például ez a kép is előbukkan.

Urbán Tamás fotója 1990-ből

És van, aki nem is a csajt nézi.

A felvétel a bontás alatt álló Berlini Fal egykori biztonsági sávjában, a Stallschreiberstrasse környékén készült. /Forrás: Fortepan

http://www.szexsuli.hu/2018/12/21/hogyan-tettesd-az-orgazmust/

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.